Herczog Mária

Néhány megjegyzés Büky Dorottya Angyalboksz című könyvéhez

 

Bűnelkövetőkről, elítéltekről, börtönből szabadulókról  írni nem hálás téma, különösen, ha a szerző azt állítja, a meginterjúvoltak és sokan mások a Mesekör porgramból ugyanolyan esendőek, szerethetők mint mi mindannyian, igaz, ők többnyire jó okkal nemcsak szembekerültek a törvénnyel, hanem meg is kapták a bíróság által helyesnek tartott büntetést. Az Angyalboksz interjúalanyai letöltötték a rájuk rótt büntetést, és a Mesekör, Büky Dorka és munkatársai aktív jelenléte, érzelmi elérhetősége érezhetően nagy hatással volt arra, ahogyan magukról, a történtekről, a börtönlétről és az eljövendő lehetőségekről gondolkodnak, beszélnek.

A kötetben szereplő beszélgetések sokféle reakciót fognak kiváltani, az elismeréstől a teljes elutasításig, nem függetlenül a jelenlegi magyar közhangulattól. Provokatív a megközelítés, és az olvasóra bízza a szerző, hogy miként vélekedik a szereplőkről, nem ad hozzájuk több megoldókulcsot, mint amit a saját elbeszélésük alapján megtudunk, leszámítva a néhol megfogalmazott kiegészítéseket, szükségesnek tartott kommenteket. Az élettörténetek, az elkövetett cselekmények, a börtönélet és a lehetséges és remélt elkövetkező szabad élet így is elég egyértelmű rálátást biztosít arra, amit a kriminológiai kutatások leírnak, de itt a személyesség, a sokféle különös, vagy éppen tipikusnak érzett részlet, élettöredék, véletlen vagy éppen törvényszerűen bekövetkező esemény sokkal egyértelműbbé teszi, hogy miért lenne olyan fontos, hogy megelőzzük az unalomig ismert módszerekkel a lehető legtöbb bűnbe esést, hogy jó és örömteli lehessen gyereknek lenni otthon és mindenhol máshol, amennyire ez csak egyáltalán lehetséges, miközben a felnőttek tudják, hogyan lehet az elfogadás és törődés mellett értelmes és az életkornak, fejlődési foknak megfelelő szabályokat, kereteket szabni. Másrészt, hogy a börtön - még az olyan kiemelkedően jó börtön, mint a balassagyarmati - sem töltheti be megfelelően a funkcióját, mert ez a forma és tartalom nem felel meg semmiféle ismert és tapasztalt jó gyakorlatnak a bűncselekményt elkövetettek “megjavítása” érdekében.

Két évtizede ejtett rabul a helyreállító igazságszolgáltatás,a jóvátétel és megbékélés lehetőségének esélye, annak a módszernek a megismerése, ami mindig a cselekmény és nem a személy elutasításán alapul, ahol mindig van esély arra, hogy talpra álljon az, aki bűncselekményt követett el, és módjában legyen szembenézni azzal amit tett, többynire az áldozatával, annak családtagjaival is, hogy megélje, mik a következményei a tetteinek és lehetőséget kapjon arra, hogy amennyire ez lehetséges jóvátegye az okozott kárt, bármilyen természetű volt is az, érzelmi, anyagi, fizikai. Ezt nem feltétlenül a hagyományos büntetés helyett, hanem amellett, illetve annak kiváltására dolgozták ki, és mindenhol - így Magyarországon is - remekül működik, ha lehetőség van rá, ismerik, támogatják, elfogadják a döntéshozók, jogalkalmazók, és megfelelően kommunikálják, teszik ismertté és elfogadottá a közvélemény szemében is.

Engem is megérintett a Mesekör hangulata, a résztvevők energiája és aktivitása, kedvessége, így persze nem is akarnám objektív szemlélőnek tekinteni magam, nagyon is elfogult vagyok, minden módon támogatok és lehetőség szerint aktívan is segítek minden olyan lehetőséget, ami esélyt ad bármely embertársunknak arra, hogy érvényesíthesse a jogait, értelmes és örömteli életet élhessen, miközben tiszteletben tudja tartani mások jogait is. A könyv reményeim szerint erősíti a Mesekör amúgy is remek megítélését és szélesebb körben is ismertté teszi ezt a munkát, azon túl, hogy az olvasók megismerkedhetnek az interjúalanyokkal, és valamelyest betekintést nyerhetnek a Dorkáék által végzett munkába is.

Olyan közhangulatban, ahol a társadalom tagjainak jelentős része súlyosan előítéletes, büntetés és megtorláspárti, ahol az erőszak és a durvaság nemcsak egyre inkább elfogadott, de nagyra is értékelt, ha nem ellenünk követik el, hanem mi magunk alkalmazzuk, ahol a szolidaritás, egymás elfogadása és a nyájasság, megbocsátás nagyon ritkán tapasztalható különösen olyan esetekben, ha az érintettek valamilyen okból, módon “mások” nagy szükség van ilyen írásokra, könyvekre, amelyek, ha nem is győznek meg mindenkit, de nagyon jó lehetőséget nyújtanak a gondolkodásra, mérlegelésre, vitákra különösen, mivel a könyv nem fest idealizált képet, nem menteget, nem magyaráz és nem él semmilyen oldali sztereotípiákkal.  Csak remélhetjük, hogy azok is olvassák majd, akiknek a leginkább szüksége lenne erre a megközelítésre és esélyre saját értékrendjük, álláspontjuk átgondolására, nyitottságra, kíváncsiságra.