Büky Dorottya
ANGYALBOKSZ
Nehézfiúk a börtönéletről
Ad Librum Kiadó, 2017
ISBN 978-615-5686-87-0
"Ha rövid az életed, toldd meg egy ballépéssel!"
A könyvben hét beszélgetést olvashatsz volt börtönlakókkal, igazi nehézfiúkkal, akik együttesen csaknem 100 évet töltöttek a rácsok mögött, és most az életükről vallanak Büky Dorottyának. Megismerkedhetsz az Isten ostorával, aki 13 évesen lókötéssel kezdte, Felipével, akit fénykorában a fél magyar rendőrség üldözött az M3-ason, a Profival, aki a magánzárkán hosszú éveken át csak gyúrt és olvasott, vagy Árpival, aki már régen nem is élne, ha nem került volna be a sittre. Elgondolkodhatsz a pokolról, az emberölésről és az ártatlanságról, borzadhatsz, félhetsz, nevethetsz és sírhatsz.
Az Isten ostora
- Hogy kaptak el?
- Hát vádalkuval. Na, igen, ezért majd egyszer még lesz büntetés. Nem hagyom annyiban. (Mosolyog, a szeme összeszűkül.)
- Tervezed?
- Én mindent tudatosan csinálok.
- Hogy kezdődött?
- Tizenhárom évesen elloptam két lovat. Ilyen volt a vérem. A lovakat is szándékosan loptam el, megterveztem. Láttam, hogy legelésznek, nem őrzi őket senki. Vettem az árukon egy kocsit. Aztán elkezdtem méhkaptárokat lopni. Heti tíz méhkaptár. Amit loptam, eladtam, abból vettem egy Barkast, ponyvásat, azzal loptam tovább, tehát ezt tényleg tudatosan építettem föl, fiatalon, 14-15 évesen. Azért ez rémisztő, nem? Viszont nem mondom azt, hogy megbántam. Tudom, hogy rossz. Nem volt ez jó dolog. De onnantól kezdve, hogy fiatalon elkezdtem nagy pénzt keresni, minden pénzre azt mondtam, hogy nem elég. Nem elég. Ennél én többet tudok. Apám rabszállító volt Állampusztán, keresett negyvenezret, én százhuszat. Nekem soha nem az volt az érdekes, hogy mi jó, mi nem, hanem, hogy még nem elég. Több kell. Elmondok egy verset, jó?
- Halljuk.
- Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez… (Szaval. Szépen lágyan intonál, érzéssel mondja, apró hibákat vét csak.)
- Nagyon szépen mondod. Miért pont ez a vers?
- Az első fele tele van pozitívummal, és a második, onnantól, hogy „Jaj, de friss rózsáim elhervedtanak”, attól a pillanattól kezdve csalódás. És ez egy teljesen átlagos élet…
Feldmár András előszava
Amikor egy páciensemmel találkozom, akkor az a fontos kérdés, hogy milyen körülmények között tenném én ugyanazt, amit ő? Ez a kérdés a börtönben is adekvát. Amikor először találkoztam az elítéltekkel zavarban voltam, féltem és idegenkedtem. Ahogy Francis Huxley barátom, aki antropológus, érezhette magát, amikor megérkezett Londonból az urubu indiánok közé. Az idegenkedés csak addig tart, ameddig a kívülállás. A másik végtelenül más, mint én és csak tőle tanulhatom meg az ő világát, az ő élményeit, az ő szemszögét, álláspontját. Ebben a folyamatban sebezhető vagyok, gyorsan, sokat kell megtanulnom. Ha nem tisztelettel és szeretettel vagyok a másik társaságában, akkor már hasztalan is a találkozás, hiszen ő ezt azonnal megérzi és attól fogva jogosan az ellenségének tekint. A tisztelet angolul respect, ami szó-szerint azt jelenti, hogy újra, frissen, megint ránézek, előítélet nélkül. Az emberek akik megjelennek Dorka könyvében hozzánk tartoznak, velük egy hajóban evezünk, együtt vagyunk mi. Tovább a könyvesboltba>>
Felipe
- Elkezdtek követni? Vagy észrevettek? Meg akartak állítani?
- Lekövettek a rendőrök, a Dózsa György úton haladtunk a Hősök terénél és ahol van a Szépművészeti Múzeum, a Dráva utca felé piros lámpánál álltunk, nyár volt, le volt húzva az ablak, lopott autó és látom, hogy mellettem rendőrautó, mögöttem rendőrautó, öten ülnek benne. És akkor elkezdtek kergetni. Persze én azonnal a gázra léptem, a Vágány utcánál elkanyarodtam, de olyan sor állt az M3-as kivezető szakaszán, hogy kénytelen voltam szemből felmenni a Róbert Károly körútra, és az M3-ason Gödöllőig a szembe forgalomban kellett menekülni, hogy ne kapjanak el a rendőrök.
- Micsoda mozi! És, hogy nem lett karambol! Őrület!
- Később aztán ebből, mivel voltak felvételek, kaptam 1,300.000,- forint pénzbüntetést, meg egy kicsit eltiltottak a vezetéstől is. Na, hát három ilyen meleg szituáció volt, és egyszer sem tudtak elkapni. Most azt hadd ne mondjam, hogy amikor meg később elfogtak, úgy megvertek a rendőrök, hogy csak na. Mert gondolom, már egy kicsit fel lettek bosszantva. Az a rendőr, aki elkapott, az mind a három üldözésnél ott volt. De nem autós üldözésben kaptak ám el, hanem egész egyszerűen a trolimegállóba mentem, kiderült, hogy az ott álldigáló húsz emberből tizenhét rendőr, rám ugrottak. Már ott a helyszínen elkalapáltak egy kicsit.
Csacsi
- Mondtál neki valamit, mielőtt lőttél?
- Nem én. Nem mondtam, nem kérdeztem tőle semmit, ahogy kinyitotta az ajtót, lelőttem. Megverni nemigen tudtam volna, erősebb volt nálam jóval. És az igazság az, hogy nem volt bennem, hogy fú, megsajnáltam volna. Nem sajnáltam. A mai napig nem sajnálom, nem.
- Amikor lelőtted, az milyen érzés volt? Megkönnyebbültél végre?
- (Csend…) Megkönnyebbültem. Érdekes, eddig még senki nem kérdezte ezt tőlem, pedig sokan kérdezgettek, pszichológusok, pszichiáterek. Pedig ez a lényeg, igen, megkönnyebbültem. Ebben bosszú is volt, meg önvédelem is. Elégtétel, igazságszolgáltatás, nevezhetjük bárhogy.
Tartalom és részletek
A Zenész
(Mintha egy Rejtő könyvből lépne elő, alacsony, robusztus ember, erős szemöldök, erős orr, széles, végtelenül kedves vigyor, csillogó szem. Úgy énekli a cigány hallgatókat, hogy szem nem marad szárazon. Sokan ártatlannak mondják magukat a börtönben, ő is rendületlenül kitart az ártatlansága mellett. Elhiszed neki? Mese vagy a valóság az, amit előad? Nagy sztorizó, az biztos, minden vele töltött pillanat élmény. Feldmár mesélte, hogy Alphonso Lingis egy vacsorán felvetette neki, hogy a kölcsönös ismerkedésnek, bemutatkozásnak ne az legyen a fókuszában, hogy igazat mondjanak egymásnak, hanem az, hogy a történet szórakoztató legyen. Mert fontosabb, hogy ne untassuk egymást, mint hogy igazat mondjunk - mondja Lingis, az etika professzora. Hát ezzel az emberrel, akivel most szemben ülök, nem lehet unatkozni. Nem passzolt neki a mákos cucc, ez a szép, elegáns ruha illik rá, amiben most feszít, hegyes orrú, fekete cipő, napszemüveg, aranylánc a nyakában. Mióta kiszabadult, beindult körülötte az élet, a zene és az üzlet is, na és hát a nők… )
A Profi
- Jaj, Istenem! Én sokat gondolkozom azon, hogy meg tudnék-e ölni valakit. És, be kell vallanom, bizony el tudnék képzelni ilyen helyzeteket. Nagyon szélsőséges esetben...
- Gondolom, ha valakit, akit szeretsz, meg kéne védeni például. Az rendben van. De én mondok valami egészen mást. Van a férfi büszkeség. Amikor már egy pozíciót kiharcoltál magadnak, amikor már fegyvert teszel a hónod alá, kivívtál magadnak egy bizonyos hírnevet, megállsz a lábadon, tehát a magad ura vagy. Ha te megdolgozol valamiért, a munkáddal, az ügyességeddel, a ravaszságoddal, megszerzel valamit és most teljesen mindegy, hogy miről beszélünk, egy vagyontárgyról, egy összegről vagy bármiről. Egy erőforrásról. Beszéljünk csak simán egy erőforrásról. Ezt megszerezted és birtoklod a saját erődből. És jön valaki, akinek ajánlasz ebből, és egy jó üzletet lehet kötni. Amin mindenki csak nyerhet. Egy korrekt üzletet. És akkor téged meg akarnak alázni. Kirabolnak. Gyakorlatilag a földbe döngölnek. Pedig te jófej voltál. Korrektül álltál hozzá. Akkor ez átvitt értelemben olyan, mint amikor egy nő szívből adja magát, és meg akarják erőszakolni. De, ha ott van egy balta a kezében vagy egy kés, akkor nem hagyja magát. S nem azon gondolkodik, hogy most gyilkos akarok-e lenni, vagy nem akarok gyilkos lenni, hanem ösztönösen cselekszik. Nem hagyja magát. Nem hagyhatja magát!
Pokol
- Harcolni kell! Engem is bekóstoltak, hogy bokszolok-e a seggemért. Akkor nagyon megijedtem, mert többen jöttek rám. S az volt a szerencsém, az Isten velem volt, mert olyan helyre rugdostak be, a steka alá, ahol a stokik voltak. Boksz előtt mindig a steka alá pakolják a vas stokikat. De már félkómás voltam, annyira vertek, tehát nem sok kellett tényleg, hogy megbasszanak, de akkor a két kezem elérte a két stokit, és akit értem, azt ütöttem, csépeltem. Nem érdekelt senki, semmi, akkor már elborult az agyam, sötétséget láttam, nagyon durva volt. És ráadásul nem az első napon vagy az első héten kóstoltak be ezzel, hanem, ugye, ahogy járkáltam, napról napra másik zárkába, mindenhol volt valami balhé, kiálltam magamért és úgy az ötödik-hatodik új társaságnál kellett ezt megcsinálni, hogy letörjenek. Igazából várható volt, ma már tudom, de akkor új ember voltam, nem ismertem a szokásokat. Ugye megy a pletyka, megy a hír, hogy bejött egy új gyerek, és kőkeményen kiállt az első zárkában, a sétaudvaron átkiabálnak egymásnak, az őrök is pletykálnak az elítélteknek, szóval nagyon megy a hír. Ha bekerülök egy másik cellába, akkor egyből úgy kóstolnak: te új gyerek vagy és hősködsz? Jó gyerek vagy? Na, akkor gyere, itt is mutasd meg. Szóval mindig, folyamatosan kellett bizonyítani. Aztán ez a verekedés volt a vége, igaz, hordágyon vittek ki, de onnantól kezdve le is álltak rólam, meg akartak kúrni, de látták, hogy inkább meghalok, de nem engedem.
Árpi
Jártam ki szünetekre, hétvégente vagy egy hónapban egyszer, keresztanyámékhoz mentem, ők normálisan éltek, vállalkozók voltak, de azért mindig hazalátogattam, hogy él-e még anyám, vagy mi van, de akárhányszor bementem a lakásba, mindig a züllés fogadott. És ugye, amit láttam, én is elkezdtem azt csinálni. Abbahagytam a szakmunkás iskolát, addig kőművesnek tanultam, elkezdtem én is bandázni, piálni, verekedni, gyűltek a rendőrségi ügyeim, szóval mindig lejjebb és lejjebb. Olyan szintre jutottam, hogy elkezdtem én is ezt az öngyilkoskodást. Tudom, hogy nem azért csináltam, hogy meghaljak, hanem hogy figyeljenek. Jól esett, ha rám figyelt valaki.
- Hogyan lettél öngyilkos?
- Hát egészen pontosan 350-szer vágtam fel magam.
- 350-szer?
- Igen.
- A karodat?
- Igen-igen. Nem láttad még a sebhelyeket? Na, nézd. (Megmutatja a karját, mind a kettő telis-tele a vágások nyomaival. 350 heg a csuklótól egészen föl a könyökhajlatig, körbe a karján. Némelyiket részben tetoválás fedi. Egy fiatal magyar férfi naplója a második évezred végéről...)
- Úristen…
Al Ghaoui Hesna - Bíró András - Edith Kroeber - Vajda Mihály - Heves Andrea - Sárosdi Lilla - Vekerdy Tamás - Bihary Viki - Perintfalvi Rita - Herczog Mária - Fliegauf Gergely